Menu

Csökken az internet szabadsága

 A Freedom House néhány nappal ezelőtt adta ki az internet szabadságáról szóló globális jelentését, amelyben az idén már kilencedik alkalommal dolgozta fel az ehhez kapcsolódó eseményeket és folyamatokat világszerte.
 A 2019-es kutatásban összesen 65 ország szerepel, amelyekben a Föld internethasználó lakosságának 87 százaléka él. Alapvetően három kategóriába osztják az országokat egy száz pontos skála alkalmazásával: szabad, részben szabad vagy nem szabad. Az idei jelentés legfontosabb megállapítása, hogy az internet szabadsága világszinten is romló tendenciát mutat, ami legelsősorban a közösségi média működésének köszönhető. Ezeket a platformokat ugyanis egyre több helyen közösségi ellenőrzésre, vagy politikai manipulációra használják. 
 Emiatt a digitális felületeket “demokráciai csatatérnek” nevezik, és három jellegű beavatkozást vizsgáltak: a beszélgetések manipulálását; a hálózat vagy online platform elérésének korlátozását; illetve jogi lépéseket, melyek a politikai ellenfél letiltását vagy megnyilvánulásban való korlátozását jelenti. Választások, tiltakozások vagy tüntetések alkalmával az elmúlt évben összesen 20 országban blokkoltak valamilyen közösségi alkalmazást, 17 helyen pedig a telekommunikációs hálózatokat is lelőtték hosszabb-rövidebb időre. Bár 16 országban javultak a mutatók, tízből hét felhasználó olyan országban él, ahol börtönre vagy halálra ítéltek embereket az interneten folytatott vélemény nyilvánításért. A felhasználók 60%-ának országában a kormány bérkommentelőkkel alakítja a közbeszédet.
 A legjobb értékelést Izland kapta, ahol nem indult büntetőeljárás internetes aktivitás miatt, és a felhasználók jogai és védelme is magas szinten működnek. Magyarország a maga 74 pontjával éppen a “szabad” kategóriába esik, azonban a politikai célú beavatkozások nagyban csökkentették ezt a számot.

Forrás: https://bitport.hu/folyamatosan-olvad-az-internet-szabadsaga