Gyermekvédelmi szűrőprogram

Ingyenesen letölthető szűrőszoftver

Ingyenesen letölthető szűrőszoftver

Az Országgyűlés által 2013 decemberében elfogadott, az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló 2013. évi CCXLV.törvény (Internetes Gyermekvédelmi Törvény) módosította az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényt (Eht.), amely módosítás (Eht. 149jA. § (1) bekezdés) alapján az internet-hozzáférés szolgáltatást nyújtó szolgáltatók 2014. július 1-jétőI kötelesek valamely, a kiskorúak védelmét lehetővé tevő szoftver (gyermekvédelmi szűrőszoftver) internetes honlapjukról való ingyenes letölthetőségét és használhatóságát biztosítani. A Deltakon Kft. a jogszabályi előírásoknak megfelelve – ingyenesen letölthető és a próbaidő alatt díjmentesen használható, magyar nyelvű szűrőszoftvereket is elérhetővé tett honlapján, melyek segítségével a szülők biztonságban tudhatják gyermekeiket a világhálón.

Óvjuk gyermekeinket!