Szoftverfejlesztő

Vezeték nélküli távközlési szolgáltatásainkkal segítjük és színesebbé tesszük a lakosság életét, támogatjuk a vállalkozások munkáját, akár a városokon túl is.

Fiatalosan dinamikus csapatunkba

SZOFTVERFEJLESZTŐ

munkatársat keresünk.

20 fős csapatunk, kecskeméti központtal 50 településen szolgáltat, mintegy 4.000 felhasználónak. Központi telephelyünket a Szil-Coop áruház (Izsáki út 2) emeletén találod. Partnereink ránk ott is számíthatnak, ahol a vezetékes szolgáltatók már nem elérhetőek, vagy nem az igényeknek megfelelően működnek. Elvisszük akár a tanyákra is a nagyváros internet sebességét.

Jó érzés egy lelkes és motivált csapat tagjaként örömet szerezni a családoknak, látni a gyerekek szemében a csillogást, mikor átadod a működő szolgáltatást. Izgalmas kihívás a szállodák, üzemek, cégek szolgáltatási igényeit teljesíteni, és a haját tépő rendszergazdát a nagy sávszélességgel lenyűgözni. Éld át velünk a siker élményét. Légy Te is büszke magadra, a munkádra, a kollégáidra, a csapatodra.

Minden nap újabb és újabb kihívást jelentő feladatban kell helytállnod, hiszen kezdetben feladatod lesz a cég életét segítő szoftvereink adatállományinak összegzése, ezen adatbázisok migrálása egy új szoftverbe. A feladat elvégzéséhez szükséged lesz PHP és MySQL programozásban szerzett tapasztalatra! A rendszerek megismerése és kitapasztalása után kreativitásodat is kibontakoztathatod az alapoktól egy új, saját szoftver fejlesztésével. Emellett minden nap adódnak a cég életében megoldandó feladatok, így ezekben a projektekben számítunk részedről a szoftvertámogatás kialakításában.

Amennyiben bizonyítottan jó eredményekkel rendelkezel a múltban a szoftverfejlesztés területén és képes vagy kitartó munkával továbbfejleszteni rendszerünket, nálunk a helyed! Munkádat modern eszközökkel, magasfokú önállósággal végezheted, melynek eredményességét jutalmazzuk.

Légy megbecsült tagja csapatunknak, jelentkezz egy 5 perces kérdőív kitöltésével.