1600 méter hatótávú Wi-Fi

Az egyik legnépszerűbb elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég, az Amazon olyan technológiai fejlesztéseken dolgozik, amellyel soha nem látott vezeték nélküli jelet tudnak alkalmazni. Az új technikára elmondásuk szerint azért volt szükség, mert szerintük sem a Bluetooth, sem a Wi-Fi hatótávolsága nem elég nagy, a messzire elérő 5G viszont túl sok energiát emészt fel, és emellett bonyolultabb is.

Az Amazon Sidewalk névre keresztelt fejlesztésének célja, hogy a ház körüli összes, internetre csatlakozó eszközt kezelni tudja egyetlen kütyüről. Egy 900 MHz-es frekvencián kommunikáló hálózatról van szó, amely a fejlesztők elmondása szerint akár 1600 méterről is képes kommunikálni a hozzá csatlakoztatott eszközzel, így nemcsak a házon belüli, de a házon kívül elhelyezett okosezközöktől is képes adatot fogadni, sőt, adatot küldeni is.

Ennek legfőbb előnye, hogy minden eszközünk működését könnyedén kézben tarthatjuk, és például egy kerti-party alkalmával nem kell szembe néznünk az akadozó Wi-Fi jellel. Lehetőséget nyújt egy kerti lámparendszer kiépítésére is, amelyet applikációval, vagy akár hangvezérléssel is irányíthatunk. Egy másik eszköz a társasházban élők számára kedvez: egy postaláda figyelő készülék segítségével értesítést kaphatunk, ha levelünk érkezett. Ezen felül, az eddigi egyik legközkedveltebb kütyü a Ring Fetch, ami egy a kutyák nyakörvére felhelyezhető szenzor, melynek segítségével könnyen megtalálhatjuk kedvencünket, ha az esetleg elkóborolna.

Jelenleg, mintegy 700 eszközt tesztelnek a kiválasztott felhasználók, akik részletes véleményt alkotnak azok mindennapi használatáról. Ennek befejezésekor válik el, mikor és mennyiért kerülnek majd piacra a készülékek.

 

Forrás: https://www.howtogeek.com/442089/a-new-wireless-standard-what-is-amazon-sidewalk/
https://hvg.hu/tudomany/20190930_wifi_amazon_sidewalk_internet_kutyu_ring_fetch