Profi gép nélkül is lehet valaki játékmester

2019-ben senki nem lepődik meg azon, hogy némely videojátékok akkora gépigénnyel rendelkeznek, hogy a játék beszerzése mellett új számítógépet is vásárolni kellene. 

Természetesen az eredményen is meglátszik ez, hiszen hiperrealisztikus, különleges atmoszférájú játékokat dobnak piacra hétről hétre. Ezt a gátat azonban novembertől lebontaná a Google a legújabb “Stadia” nevű szolgáltatásával. 

Bár eddig nem tudtunk pontos időpontot a megjelenésről, legutóbbi sajtóeseményükön bejelentették a november 19-i indulást. Egyelőre 14 országban lesz elérhető, amiben sajnos Magyarország egyelőre nem szerepel, azonban a sajtótájékoztatón elmondták: minket sem felejtenek el, és mielőbb nálunk is elérhető lesz a havidíjas szolgáltatás. 

A program lényege, hogy magas gépigényű játékokat játszhatunk akár egy elavult számítógépen is, ugyanis a Google szolgálja ki a futtatáshoz szükséges feltételeket, és az interneten keresztül élőben közvetíti nekünk a játékot. Ezáltal csak egy erős internetkapcsolatra és egy előfizetésre lesz szükségünk. 

A keresőóriás saját kontrollert is gyárt, amely bár drágább lesz, mint a már piacon lévő társai, azonban jár hozzá egy három hónapos előfizetés a szolgáltatásra. Novemberben még csak az előrendelők kezdhetik használni a programot, azonban ez több szempontból is érdekes lehet. 

A Google ugyanis azt nyilatkozta, hogy mobilon és okostelevízión is elérhető lesz a szolgáltatás, amelyről az első felhasználók pontos képet tudnak majd adni. És persze arról is: egyáltalán mennyire megbízható platformot épített a cég. 

 

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20191015_google_stadia_megjelenes_elofizetes_ar_streaming_jatek