Félünk a mesterséges intelligenciától?

A mesterséges intelligenciát nagy elvárások és nagy félelmek övezik. Senki nem szeretné, ha a robotok elvennék a munkáját. 

A mesterséges intelligencia nem helyettesíti az emberi munkát, hanem kiegészíti azt. Az is kétségtelen azonban, hogy a jövő munkahelyén más képességekre lesz szükség. 

A mesterséges intelligencia nyelvén „folyékonyan beszélő”, azaz technológiát jól kezelő munkaerő egyre inkább elterjedt lesz, ezek a tehetségek új hatékonysággal fogják tudni kezelni a munkafolyamatokat. Gyakorlatilag értelmet adnak a rengeteg összegyűjtött adatnak. A vállalatok 70 százaléka már ma is örömmel várja azokat a kollégákat, akik képesek robotokkal együtt dolgozni.

A mindennapjainkba is be fognak épülni az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia. Az említett eszközök nem csupán a munkánkról, de a szokásainkról vagy akár egészségünkről is képesek lehetnek adatokat gyűjteni. A technológiák ötvözésével optimalizálható és automatizálható szinte minden minket körülvevő gép működése. Akár teljes okosotthonokat vagy okosvárosokat is lehet így üzemeltetni. 

Lehetnek olyan apró felhasználási területei, mint az ébresztőórával egyszerre beinduló kávéfőző vagy a délután a nappaliban körbeszaladó porszívó robot. De ide tartoznak az önvezető autók és életmentő rendszerek is.

Mindezek új szakmákat hívnak majd életre, hiszen lesznek okosváros menedzserek, akik átlátják és értelmezik az adatokat. Már egyre több riasztástechnikával foglalkozó cég dolgozik ma is okosotthon megoldásokkal, hisz a kereslet egyre nő az okosmegoldásokra. Az okostelefonról be lehet zárni például a távirányítós kaput, ha elmegy a gyermek otthonról és tárva nyitva hagyta a házat.

Forrás: https://forbes.hu/tamogatoitartalom/elkerulhetetlen-hogy-a-jovo-okosabb-legyen/