Nem a mobiltól függünk…

Hanem valami egészen mástól, ami nem is olyan szörnyű. A közelmúltban lefolytattak egy kutatást, amely magyarázatot adhat arra a bosszantó jelenségre, hogy sokan nem képesek abbahagyni telefonuk nyomkodását akkor sem, amikor társaságban vannak. Az egyre bővülő közösségi média felületein más emberek tevékenységeit figyelik, és folyamatosan külső ingerekre van szükségük, hogy lekössék a figyelmüket.

Mindenki számára ismerős lehet a mozdulat, ahogy beszélgetés közben a zsebünkhöz nyúlva megbizonyosodunk róla, hogy a telefonunk a helyén van, vagy csak megnézzük rajta az időt, vagy hogy érkezett-e újabb értesítésünk. A létező és egyre nagyobb mértékeket öltő mobiltelefon-függőség a kanadai McGill Egyetem kutatói szerint egy alapvető tulajdonságunkból táplálkozik, amely ráadásul erősen közösségi indíttatású. A kutatás eredményeiből megtudhatjuk, hogy az okostelefonok legaddiktívabb szerepei mind az evolúciósan belénk kódolt vágyra, az egymáshoz kapcsolódás alapvető emberi igényére reagálnak.

Ilyen értelemben a mobiltelefon-függőség nem az eszközre vetíthető ki, hanem az emberek közötti kölcsönhatásra. Evolúciós szempontból az embernek, társas lény lévén, kifejezetten fontos, hogy nyomon kövesse mások viselkedését, ahogy az is, hogy őt magát is figyelem vegye körül. Ez a működésmód, bár egészséges emberi motivációból táplálkozik, átlépheti az addikció határát. A kontroll visszanyeréséhez azonban nem technológiai változtatásokra van szükség, hanem tanításra – állítják a kutatás vezetői.

Emellett azonban otthon is sokat tehetünk, hogy megelőzzük, vagy épp leküzdjük mobilfüggőségünket. Jó módszer lehet például a „mobilmentes zónák” kialakítása a lakásban vagy munkahelyen, ahol nem használjuk készülékünket, vagy köthetjük ezt a tevékenységet időhöz is helyszínek helyett. Egy másik módszerrel pedig időt és tárhelyet is felszabadíthatunk: távolítsunk minden haszontalan applikációt, melyet nem használunk, vagy felesleges időtöltés.

 

Forrás: https://www.notebook.hu/blog/mobiltelefon-fuggoseg-az-erintokepernyos-betegseg/
https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20190914_Nem_is_a_mobilunktol_fuggunk_hanem_valami_egeszen_mastol