“Csapdába esünk a Földön”

Elon Musk neve sokak számára ismerősen csenghet, Ő a Tesla megalapítója és a SpaceX vezetője. Legújabb indítványozása a Starlink Project, amelynek célja, hogy 12 ezer műholdat telepítsenek a Föld köré, hogy a világon mindenhol elérhető, olcsó Wi-Fi hálózatot alkosson, emellé pedig újabb 30 ezer műhold fellövésére kért engedélyt a Nemzetközi Távközlési Uniótól. 

A kritikusok szerint azonban ezzel “csapdába ejtené az embereket a Földön”, és nagy mennyiségű űrszemetet hagyna maga után. 

Kérelmének elfogadása nagyjából hét évbe telne, mire minden körülményt tisztáznának. Bár nem lenne szükség újabb 30 ezer szatellitre, ezzel inkább csak a műholdak helyét szeretné biztosítani magának. 

A májusban pályára helyezett 60 műholddal már így is felháborodást keltett, hiszen bejelentések alapján túlságosan feltűnőnek és fényesnek hatnak az éjszakai égen. 

Amikor a műholdak Hollandia felett tartózkodtak, 150 bejelentés érkezett a Holland UFO websitera, mert az emberek UFO-nak hitték a szabályos sorban elhelyezkedő műholdakat. 

A túlzott fénykibocsátást azzal magyarázták, hogy még nem érték el az ideális magasságot, amely 544 és 1136 km közötti intervallum. Elon Musk a twitterén azt mondta, a későbbiekben a műholdak fényeit lekapcsolják éjszakára. 

Az Európai Űrügynökség is aggodalmát fejezte ki a Starlink műholdjai miatt. A múlt hónapban az ügynökség már Tweetelt is arról, hogy végrehajtották az első ütközés-elkerülési manővert a túlzott “űrforgalomban”.

 

Forrás: https://www.thesun.co.uk/tech/10145858/spacex-more-starlink-satellites-musk-space-junk/