Mit jelent pontosan a streamelés?

Hosszú évekig, évtizedekig az volt az alapeset, hogy ha meg szerettünk volna nézni egy filmet, akkor vagy elkaptuk a tévében, vagy megvettük, esetleg kölcsön kértük VHS video kazettán vagy DVD-n.

Manapság azonban már gyakorlatilag bármilyen filmhez, sorozathoz vagy zenéhez azonnal hozzáférést nyerhetünk a streamelésnek köszönhetően, mindössze egy stabil és megbízható internetre és valamilyen eszközre van szükségünk.

Fontos, hogy tudjuk mi a különbség a streamelés és a letöltés között: míg ha letöltünk egy filmet, akkor azt jellemzően a letöltés befejeztéig nem tudjuk elindítani, utána pedig a helyet foglalja az adott eszközünk háttértárán, addig a streamelés esetében “nem marad nálunk” maga a letöltött film, sorozat vagy zene, hanem egy távoli szerverről folyamatosan érkezik éppen az a szeletke, amit nézünk.

Jó hasonlat lehet, hogy a letöltés olyan, mint egy tó, míg a streamelés olyan, mint egy patak, ami állandóan folyik.

Természetesen ahhoz, hogy a streamelés hatékonyan működjön, a mögötte álló szolgáltatóknak hatalmas adatközpontokra van szüksége, lehetőleg minél közelebb a felhasználóhoz, hogy a kért adatcsomagok a “felhőből” minél hamarabb és hatékonyabban jussanak el az eszközeinkre.

Ezen kívül a felhasználó oldalán szükséges egy megbízható internetkapcsolat is a zavartalan élményhez. Ehhez érdemes internetszolgáltatónk szakértő tanácsát is kérni.

A Netflix például a ma már tulajdonképpen minimumnak számító HD adáshoz legalább 5 megabit per szekundumos, míg a 4K-s műsorhoz legalább 20 megabit per szekundumos internet-kapcsolatot javasol. Ez egyébként Magyarország internetszolgáltatási sebességeit nézve elenyésző és a szolgáltatók gond nélkül teljesítik ezt a sebességet.

Forrás: https://www.origo.hu/techbazis/20210621-mi-az-a-streameles- netflix-spotify-zene-video.html