A netezők sokszor futnak bele álhírekbe

A magyar internetezők fele futott már bele álhírekbe, elsősorban a közösségi oldalakat böngészve, derül ki egy felmérésből. A hírközlési- és médiaterületet szabályozó hatóság szélmalomharcot folytat.

A legalább 16 éves hazai internetezők 53 százaléka saját bevallása szerint találkozott már álhírrel, elsősorban közösségi oldalakon, fele ennyien pedig másfajta weboldalakon (23 százalék) – derül ki egy nemrég nyilvánosságra hozott, tavalyi év végén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérésből.

Az önbevalláson alapuló adathalmaz szerint a megkérdezettek 60 százaléka találkozott már valamilyen károsnak mondott vagy vélt tartalommal az interneten.

A hatóság szerint a szándékosan megtévesztő tartalmak felismerését mára már sokkal jobban meghatározzák az internetes szokások, mint a hagyományos társadalmi-demográfiai jellemzők.

Ahogy nő Magyarországon az internetezők száma – a felmérés idején 6,53 millió fő a legalább 16 évesek körében –, úgy lesz egyre heterogénebb ez a csoport.

Az álhírek felismerését leginkább az határozza meg, hogy az egyén mennyire intenzíven és aktívan használja az internetet.

Akik heti rendszerességgel öt vagy még több közösségi oldalt látogatnak, azoknak a 71 százaléka találkozott már álhírekkel, míg akik legfeljebb egy ilyen oldalt használnak, azoknak mindössze 41 százaléka.

Akik pedig úgy érzik, hogy nagyon erősen kötődnek az internethez, azoknak közel a kétharmada (63 százalék) ütközött már bele álhírbe. Az álhírek felismerését egyáltalán nem befolyásolta, hogy a válaszadó milyen és mekkora településen, mekkora családban él, gazdaságilag aktív-e, és alig volt releváns az iskolázottsága.