Hackerek zsarolják az Apple-t

Az Apple-től lopott el egy orosz hackercsoport több, a cég MacBookjait ábrázoló összeszerelési diagramot és egyéb leírást, amelyet később posztolt a dark weben, 50 millió dollár váltságdíjat követelve a vállalattól.

A dokumentumokat az Apple gyártópartnerétől lophatták el, mely a világ legnagyobb szerződéses notebookgyártójaként gyakorlatilag minden meghatározó piaci szereplő számára végez bérgyártást.

A hackerek az Apple legújabb bemutatójához időzítve a követelés nyomatékosításaként kiposztoltak 21 képernyőmentést a dokumentumokból, melyek között egyebek mellett a nemrég frissített MacBook Air és az újonnan bemutatott iMaceket ábrázoló tervrajzok is találhatók.

A csoport közölte, mivel a gyártó cég megtagadta a váltságdíj fizetést, ezért most az érintett partner, az Apple az elsődleges célpont – a hackercsoport adott egy határidőt a váltságdíj kifizetésére, ám a fenyegetés szerint addig is minden nap kiszivárogtat valamit a dokumentumokból.

Az eset kapcsán megszólalt az Apple és a gyártópartner is, előbbi egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet, a bérgyártó pedig egy újságnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy támadás érte a hálózatát, melynek részeként kis számú szerverhez hozzáférhettek hackerek.

A cég szóvivője hozzátette, a betörés semmilyen anyagi vonzattal nem jár a vállalat számára.

Az orosz hackercsoport nem először választ magának célpontot az iparágban, ők zsarolták meg – pontosan ugyanekkora összeggel – márciusban a tajvani Acert, amelytől állításuk szerint szenzitív belső dokumentumokat szereztek meg.

Forrás: https://www.hwsw.hu/hirek/63178/apple-quanta-tervrajz-ossze szerelesi-diagram-kiszivargas-zsarolas-hacker-macbook.html