Informatikai képzés indul

Tegnaptól ismét lehet jelentkezni az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a képzés a program első körének tapasztalatai alapján 4 hétre rövidül.

A minisztérium mindezt a munkaerőpiac gyorsan változó igényeihez, valamint a képzésben résztvevők karrier céljaihoz való alkalmazkodással magyarázza.

Az e-learning tananyag feldolgozása – előzetes tudástól függően – napi 2-6 óra elfoglaltságot jelent, így rugalmasan beépíthető a mindennapokba.

Szakmai garanciát jelent, hogy a tananyag tartalmát a legnagyobb hazai képzők – a járvány helyzetre való tekintettel térítésmentesen – ajánlották fel a résztvevőknek, segítve ezzel a szakmaváltást.

A teljesen ingyenes képzés ezúttal 10 ezer fő számára biztosít lehetőséget informatikai ismereteinek bővítésére. A képzés a jelentkezések függvényében várhatóan augusztus 2-án kezdődhet el, és sikertelen vagy el nem végzett záróvizsga esetén sincsen visszafizetési kötelezettség.

A tavalyi évhez hasonlóan a kurzust sikeresen teljesítők közül 500 résztvevő 100 százalékos állami támogatással tanulhat tovább a Struktúraváltó Program bizonyítvánnyal záruló képzéseinek egyikén és válhat programozóvá.

Az Újratervezés Program első körében közel 9 ezren tettek sikeres vizsgát, közülük 1076-an kaptak lehetőséget, hogy egy ráépülő képzésben tanuljanak tovább.

Az ezen résztvevők több mint 97 százaléka sikeresen le is vizsgázott és átvehette képesítő bizonyítványát, háromnegyedük pedig el is helyezkedett a munkaerőpiacon.

Forrás: https://bitport.hu/ujraindul-az-ingyenes-allami-informatikai-kep zes