Készülniük kell az USA-ba utazóknak

Februárban az Egyesült Államok harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójának számító AT&T az előzetes tájékoztatást követően lekapcsolja 3G-s hálózatát, amit kis túlzással több, USA-ba utazó külföldi érzékelhet majd, mint ahány amerikai.

A mobilszolgáltatók 3G-s lekapcsolási kampánya nem csak Magyarországon, hanem globálisan is javában zajlik. Egyes országokban afolyamategészenelőrehaladottállapotbanvan vagy már éppen le is zárult.

A roaming szolgáltatás keretén belül a Vodafone Magyarország, a Magyar Telekom és a Yettel előfizetőinek készülékei – amennyiben automatikusan az AT&T hálózatára csatlakoznak – kizárólag 4G vagy 5G alapú szolgáltatást kaphatnak, ám roaming környezetben a VoLTE hívások nem támogatottak, ezért a beszédhívás és SMS-küldés ebben az esetben nem lesz elérhető az ügyfelek számára.

A magyar mobilszolgáltatók közül a Vodafone Magyarország és a Telenor egyaránt azt javasolja az Egyesült Államokba utazó ügyfeleinek, hogy az automatikus hálózatválasztás helyett a beutazást követően állítsák be úgy a készülékeiket, hogy az kizárólag a T-Mobile USA hálózatán barangolhasson.

A mintegy 100 millió előfizetővel rendelkező AT&T 3G-s sunsetjének másodlagos hatásai ismételten ráirányítják a figyelmet arra, milyen problémákat okozhat az, hogy roaming helyzetben a 4G-s hálózatok a legtöbb esetben nem vehetők igénybe hagyományos, adatalapú hanghívásokhoz.

Ráadásul a jelenség a globális 3G-lekapcsolások sokasodásával egyre szembeötlőbb lesz, jóllehet az AT&T abból a szempontból speciális helyzetben van, hogy az operátor 2G-s hálózata már évekkel ezelőtt megszűnt, így a szolgáltató hálózatán roamingoló mobilok 2G-re sem tudnak visszaváltani a hívások bonyolításához.

Forrás: https://www.hwsw.hu/hirek/64328/att-wireless-amerikai-egyes ult-allamok-3g-sunset-volte-roaming-barangolas.html