Magyarország ad otthont a Huawei gyárnak?

Magyarország is versenyben van egy lehetséges európai gyártó üzem építéséért. A Huawei európai ellátó központja több mint tíz éve működik Magyarországon, és ha a vállalat európai üzlete bővül, abban mindenképpen fontos szerepet fog betölteni. Bár azzal kapcsolatban még nincs információ, hogy hova kerül az új gyár, de Magyarország nagyon jó pozícióban van.
Eszerint az amerikai szankciók nyomán a kínai gyártó ottani üzletét Kanadába költözteti, egyes tevékenységeit azonban Európába hozza át – ennek a folyamatnak lehet része az új üzem beindítása is, amely mások mellett vezetékes és mobilhálózatokba szánt eszközöket gyártana.
Természetesen más országok is szóba kerültek a tárgyalás során. Közép-Európában Magyarország mellett Ausztria és Szlovákia is lehetséges célpont lehet a gyár új helyszínének. Habár gyár még nincs, más tematikájú szerződések már vannak a márkával, ugyanis a Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G-s hálózat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még novemberben Sanghajban.
A külügyminiszter az MTI szerint arról is beszélt, hogy Magyarország az Európai Unió tagországai között elől jár a digitalizációban, a magyar kormány pedig nagy hangsúlyt fektet az e-kereskedelem fejlesztésére, amely több fejlődési lehetőséget biztosít a kis- és középvállalatoknak, csökkentve költségeiket. Magyarország egyebek mellett az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel, és támogatásokkal vonzza a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve a digitalizáció minél hatékonyabb fejlődését kishazánkban.

Forrás: https://bitport.hu/szijjarto-a-huaweire-epul-epul-a-magyar-5g
https://bitport.hu/akar-hozzank-is-johet-a-huawei-uj-europai-gyara