Milyen gyors lesz a 6G?

A 6G internet hálózat kutatása és fejlesztése már javában halad, annak ellenére, hogy még csak most kezdődik az 5G nagyszabású kereskedelmi forgalmazása. Sokan kíváncsiak a hálózattal kapcsolatban arra, hogy milyen gyorsaságra számíthatnak és mi mindenre lesz ez jó.

Nem tudhatjuk pontosan, mennyire lesz gyors a 6G, ám becslések szerint 100-szor haladja meg az 5G sebességét. A végső szabványok meghatározása minden bizonnyal a Nemzetközi Telekommunikációs Unió feladata lesz, akik a közelmúltban rögzítették az 5G szabványait, több mint 8 éves munkát követően.

Előzetes becslések alapján a 6G képes lesz 1 terrabájt per másodperc, azaz 8.000 gigabit per másodperc sebességre.

Ez azt jelenti, hogy elfelejthetjük a néhány másodperc alatt letöltődő filmeket, ugyanis a 6G hálózat gyorsaságával csupán egyetlen másodperc elég lesz azok letöltéséhez, például egy szempillantás alatt 142 órányi mozifilm töltődhet le.

Amellett, hogy várni aligha kell majd a 6G mellett egy-egy letöltésre, várhatóan a még nagyobb sebesség, jóval alacsonyabb késleltetési idő és a sávszélesség tömegek jellemzik majd ezt a hálózatot.

A 5G-től várt, megjelenő technológiákat, az önálló autóktól a drónokon át az intelligens városokig, határozottan magasabb szintre lehet fejleszteni a 6G-vel.

Ám ez olyan, sci-fibe illő alkalmazásokat is eredményezhet, mint például az agyunk összekapcsolása a számítógépekkel és a jelentősen továbbfejlesztett érintésvezérlő rendszerek.

A szakemberek a 6G kapcsán azt is kiemelik, hogy prioritásként kell kezelni levegőn keresztüli töltésnél az alacsony energiafogyasztást, valamint a lefedettséget, amely kiterjeszthető lenne a tengerre és az űrbe is.

Forrás: https://www.nice.hu/6g/milyen-gyors-lesz-a-6g-es-mit-jelent-ez- szamunkra