Nem az Apple és a Samsung a legnagyobb

Átalakult az európai mobilpiac, de olyannyira, hogy az öt legnépszerűbb gyártóból háromról néhány éve még alig hallott valaki felénk. Több piackutató is egyértelműsítette az okostelefonok szárnyalását az idei év második negyedévében.

A Samsung számára némiképp árnyalja ezt a kedvező képet, hogy Európában csökkent a piaci részesedése, ugyanis „csak” 12 millió okostelefont tudott eladni, és ezzel most a piac 24 százalékát birtokolja.

Meglepetést okozhat, ki vette át tőle a vezető szerepet, ugyanis nem az Apple lett a befutó, hanem a Xiaomi.

Ez alapján azt lehet mondani, hogy beérett a Xiaominál a nemzetközi terjeszkedés stratégiája, a második negyedévben a kínai mobilgyártó lenyomta az Apple-t, már több telefont adott el, mint amerikai riválisa, amire még soha nem volt példa.

A Xiaomi főként az olcsóbb készülékeknek köszönhetően tudott piacot szerezni, a telefonjainak átlagos értékesítési ára 75 százalékkal alacsonyabb, mint az Apple készülékei esetén. De most megcélozta a felső kategóriás telefonok piacát is.

Jelenleg 25,3 százalékos a piaci részesedése. Nem csupán az a nagy szó, hogy ezzel maga mögé utasította a dél-koreai óriást, hanem hogy mindez 67,1 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

Európában a harmadik helyen stabilan az Apple áll 19,2 százalékos részesedéssel és 9,6 millió eladott iPhone-nal. Egyébként a cupertinóiak is emelkedést könyvelhettek el, 15,7 százalékkal jobban teljesítettek, mint 2020. második negyedévében.

A globális okostelefon-piacon a Samsung megőrizte vezető helyét, de a Xiaomi megelőzve az Apple-t – a második helyre ugrott előre.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20210807_strategy_analytics_europai _okostelefon_piac_2021q2