Szól a Google, ha hamis képet töltünk le

A Google is küzd az álhírek ellen. Egy új fejlesztéssel már a fényképek terén is.

A keresőjében bevezetett korábbi módosításokat kiegészítve a képeknél is alkalmazni fogja az álhír-ellenőrző funkciót a Google – közölte a keresőóriás.

Ennek lényege, hogy a Google által megjelenített képek oldalán is vizsgálni fogja a rendszer, hogy valódi tartalmat lát-e az internetező. Ha ennek ellenkezője fordulna elő, úgy a kereső azt is jelzi majd.

A funkció használatához nem kell külön ellenőrzést lefuttatni, mindez teljesen automatikus lesz.

Amikor a felhasználó rákeres egy témára és az azzal kapcsolatos képekre, a megjelenített tartalom alatt, egy külön sorban az is megjelenik majd, hogy ellenőrzött, igazi képről van-e szó, nem pedig esetleg manipuláltról.

A Google-féle Fact Check (tényellenőrzés) a vállalat keresőjében már régebb óta elérhető, és ott is ugyanazt a cél szolgálja: a felhasználó információt kaphat róla, mennyire megbízható az, amit épp lát.

A vizsgálatot különféle szervezetek végzik, vagyis nem a Google egymaga dönt róla, hogy hamis vagy igaz tartalom került az internetező elé.

A funkció bevezetése több mint szükséges, és nem csak az álhírek elleni küzdelem miatt: a közelgő amerikai elnökválasztás miatt is fontos, hogy az online szolgáltatások valódi információkat jelenítsenek meg, és csökkenjenek a befolyásolására alkalmas technikák.

A Google mellett egyébként a Facebook is rendelkezik ilyen stratégiával.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20200624_google_kepkereso_alhir_fact_check_valosagtartalom