Többet neteznek a kiskorúak

A koronavírus-járvány miatti korlátozások nemcsak a felnőttek, de a legfiatalabb gyermekek szokásait is megváltoztatták. Egy kiberbiztonsági cég által végzett felmérés szerint az első-harmadik osztályos gyerekek 50 százaléka gyakrabban használja az internetet, mint a vírus előtt.

A tanulmány megállapítása szerint a kiberfenyegetésekkel járó kockázatokat a szülők akár 80 százaléka is felismeri, mégis viszonylag kevesen lépnek fel gyermekeik védelme érdekében.

A felmérés alapján a gyerekek többsége egyedül, szülői felügyelet nélkül használja az internetet, csupán 35 százalék mellett ül felnőtt. Körülbelül a gyermekek felének van saját számítógépe, a másik fele pedig vagy a szülő, vagy valaki más eszközét használja.

A felmérés egyik legérdekesebb, még ha nem is meglepő eredménye az, hogy a gyerekek alig használják az internetet ritkábban, mint a világjárvány előtt, és 44 százaléka olyan gyakran, mint korábban.

A szülők látják a gyermekeket érintő potenciális kiberfenyegetések kockázatát, amit 30% magasnak vagy nagyon magasnak, további 50% legalább mérsékeltnek értékel. A szülők leggyakrabban olyan nem megfelelő tartalmat jeleznek, mint a kibererőszak, nem megfelelő kapcsolatok, például a közösségi médiában vagy a fórumokon, az információk és jelszavak lopása.

A gyerekek által használt eszközön mindig legyen megfelelő védelmi szoftvert, és célszerű olyan alkalmazásokat is használni, amelyek lehetővé teszik a gyerek által felkeresett weboldalak és az interneten eltöltött idő ellenőrzését. Ennek köszönhetően a szülők folyamatosan figyelemmel kísérhetik gyerekeik online tevékenységeit, és szabályokat határozhatnak meg az egyes programok használatához.

Forrás: https://24.hu/tech/2021/01/19/sophos-felmeres-kisgyerekek-i nternet-hasznalat-veszelyek-kutatas/