Új adathalászati módszer

Új módszerekkel, a banki ügyfélszolgálati telefonszám meghamisításával, az ügyfelek számítógépére vagy mobiltelefonjára távoli elérést biztosító kémprogramok telepítésével próbálják csalók megszerezni az ügyfelek bankszámla- vagy kártya adatait.

A hitelintézetekhez és a Magyar Nemzeti Bankhoz érkezett ügyféljelzések szerint az elmúlt hónapokban megszaporodtak a banki ügyfelekkel szembeni adathalász kísérletek.

Egyes bűnözők egy-egy telefonhívás erejéig időlegesen át tudják írni a hívó fél számát, így valamelyik bank hivatalos telefonszámáról keresik meg az ügyfeleket. A megkeresés indokaként a bank vagy az MNB nevében jóváhagyandó internetes vásárlásával kapcsolatos intézkedést, kártyaletiltás, az ügyfél által indított banki művelet elutasítását említik, veszélyhelyzetet jelezve és, miközben az ügyfélre nyomást helyeznek, azonnali döntését kérik.

A helyzet megoldásához az ügyfél bankszámla- vagy kártya adatait, internetes belépési kódjait kérik el. Ha kiderül, hogy a hívott fél nem az adott bank ügyfele, jelzik, hogy hitelintézetük annak a pénzügyi intézménynek a megbízásából is eljár.

A bankok sosem kérik el telefonon vagy elektronikus úton ügyfeleik azonosítóit, mivel már rendelkeznek ezekkel. Ismeretlen telefonos megkeresésnél így érdemes a bankra és a megkeresés céljára vonatkozó kérdéseket feltenni, majd megszakítani a kapcsolatot. Ezután célszerű visszahívni a bankot az ismert ügyfélszolgálati telefonszámon jelezni a történteket immár a valódi banki ügyintézőknek.

Az internetes bankkártyás vásárlásoknál pedig 2021. január 1-jétől bevezetett kétfaktoros ügyfélhitelesítés ugrásszerűen növelte az ügyfelek biztonságát a csalókkal szemben.

Forrás: https://uzletem.hu/fogyasztovedelem/uj-modszerekkel-probalk oznak-az-adathalaszok