Véget érhetnek a drága SMS-ek

Évtizedek óta először belenyúlhat a magyarországi hírközlési szabályozó szerv a mobilszolgáltatók SMS árképzésébe az SMS-összekapcsolási díjak potenciális hatósági szabályozásával.

A szolgáltatók közötti SMS-ek továbbítására az úgynevezett SMS-végződtetési díj ellenében kerül sor. Vagyis a fogadó szolgáltató díjazást kér a másik hálózatból érkező üzenet fogadásáért, amit végső soron az előfizető fizet meg.

A piaci folyamatok megismerése és értékelése érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke hatósági ellenőrzési eljárást indított 3 nagy országos, és 2 kisebb mobilszolgáltató ellen.

Az SMS-ek végződtetési díjának potenciális szabályozása ugyanakkor nem vonja magával az SMS-ek fogyasztói árának azonnali csökkenését, még akkor sem, ha a hatósági ár a jelenlegi piaci ár töredéke.

Ezt jól szemlélteti, hogy az NMHH 2015-ben a mobilos hívásvégződtetési díjakat a korábbi nettó 7 forint/percről 1,7 forint/percre csökkentette, ám ez a lakossági percdíjakban végül egyáltalán nem jelent meg.

Az SMS végződtetési díjak és a hívásvégződtetési díjak tekintetében egyébként különösen nagy a kontraszt a piaci és a hatósági árszabályozás között.

Míg a mobilos hívásvégződtetési díjak ma is a fentebb említett nettó 1,71 Ft/perc szinten vannak meghatározva, addig az SMS-végződtetési díjak egységesen nettó 14 forint körül alakulnak.

Mindez úgy történik, hogy az egyébként lassan de biztosan apadó SMS-forgalom kezelése jóval kisebb költséggel jár a szolgáltatók számára, mint a hívásforgalom menedzselése.

Forrás: https://www.hwsw.hu/hirek/63536/nmhh-agazati-vizsgalat-sm s-vegzodtetesi-dij-gvh-vodafone-telekom-telenor.html