2025-ben nyugdíjba megy a Windows 10

A Microsoft 2025. október 14-ig biztosan támogatja a Windows 10 Home, Pro, Pro Education, illetve a Pro for Workstations verzióit, derült ki a frissen közzétett adatokból.

Ez bő 10 éves életciklust jelent, a Windows 10-et ugyanis közel hat éve, 2015. július 29-én mutatta be a nagyvállalat.

Az információ annak fényében már kevésbé meglepő, hogy a május végi konferencián a Microsoft elnök-vezérigazgatója már a következő generációs Windowsról beszélt, aki akkor elhintette, hogy a közeljövőben bejelentik a Windows operációs rendszer következő generációját.

A sejtelmes szavak alapján a piac az elmúlt évtized legnagyobb fejlesztésére számíthat, amelyből a fejlesztők és a tartalomgyártók is sokat profitálhatnak.

Néhány nappal később a bejelentés dátumára is fény derült, a Microsoft ugyanis június 24-én, azaz éppen a mai napon tart online bemutatót az operációs rendszer továbbfejlesztéséről.

Arról egyelőre csak találgatni lehet, hogy pontosan milyen formában vagy pontosan miben újul meg a következő Windows verzió, az elvárások alapján azonban a felhasználói felületet és a Windows Store-t is komolyabban átszabhatja a Microsoft, a kor trendjeinek és igényeinek megfelelően.

Időközben a vállalat a Windows YouTube csatornáján közzétett egy remixet, amelyben az eddigi Windows indítási hangokat szedték egyetlen remixbe, pontosan 11 perc hosszúságban.

A Microsoft korábbi kommunikációja alapján ez idáig többen úgy gondolhatták, hogy a Windows 10 lesz az operációs rendszer utolsó fő verziója. Az operációs rendszer nem lett hagyományos értelemben vett fix szoftvercsomag, azt folyamatosan, évente kétszer kisebb-nagyobb frissítésekkel modernizálja a szoftverház.

Forrás: https://www.hwsw.hu/hirek/63389/microsoft-windows-10-tam ogatas-support-eletciklus-vege-11.html