51 éves lett az internet

1969. október 29-én küldték el az első jelet az internet elődjének számító ARPANET-en, de a művelet csak félig minősült sikeresnek.

A folyamat egy dolog miatt viszont mégis hangsúlyos: ettől a pillanattól számítjuk az internetes kapcsolat létezését, mely így már 51 esztendős.

A világháló ősének számító ARPANET-en, az amerikai tudományos intézetek között kialakított számítógép-hálózaton ugyanis pontosan ennyivel régebben, 1969. október 29-én küldtek el egy számítógépről egy pár betűből álló üzenetet.

A feladó a Kaliforniai Egyetem volt, a címzett az 500 kilométerre lévő stanfordi csapat. A szöveg pedig a LOGIN, ám ebből csak a “LO” ment át, a rendszer ezután összeomlott.

Ami azonban utána kezdődött, már sokkal fontosabb: ezt a pillanatot tekintik az internet megszületésének.

A hálózat olyan gyorsan bővült, hogy 1977-re már 100 csomópont között zajlott aktív kapcsolat, 1989-ben már százezren, a kilencvenes évekre pedig egymillióan használták.

Utóbbi időpont Magyarország életében is fordulópontot jelentett: 1991-ben mi is csatlakoztunk az internethez, mely még később valódi információs szupersztrádává nőtte ki magát, az olyan hangsúlyos szolgáltatásokról, mint a Facebook vagy a YouTube már nem is beszélve.

Az internet ez irányú változását, fejlődését évek óta követő online platform szerint napjainkban minden percben 147 ezer új fotó kerül fel a Facebookra, percenként 319 ember regisztrál a Twitterre, minden percben 350 ezer új Instagram-történetet osztanak meg, a youtuberek pedig minden percben 500 órára elegendő új videót töltenek fel a platformra.

Ez természetesen csak egy kis szelete a hálózaton zajló, óriási ütemű online kommunikációnak.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20201029_internet_arpanet_vilaghalo _halozat_facebook_twitter_youtube_kozossegi_media