A fénnyel működő internet kezdete

A fény modulációjával működő hálózat nem a rádióhullámokat használja az adattovábbításhoz, hanem a LED világítást, amely így leváltja a hagyományos Wi-Fi-t.

A LiFi koncepcióját először egy angol informatikus dolgozta ki 2011-ben. Az új ötlet szerint az információk, adatok, bitek továbbítását, amelyhez jelenleg a rádiófrekvenciás tartományt használják a kommunikációs hálózatok, meg lehetne oldani egy egyszerűbb, külön kiépített infrastruktúrát nem igénylő módszerrel is, amely a lámpák fényét használná fel a kommunikációra.

A LED körtékbe beépített eszköz úgy modulálná a fényt, hogy az vezeték nélkül, a WiFi-nél nagyobb gyorsasággal, kisebb késleltetéssel és nagyobb biztonsággal juttassa el az információt a számítógépekhez, miközben a lámpák villogását szabad szemmel nem lehetne érzékelni, így nem zavarná az embert a tevékenységeiben.

A LiFinek azonban ugyanaz az előnye, mint ami a nagy hátránya is, vagyis az, hogy nagyon lokalizált, egy fal, egy bútordarab vagy akár egy emberi test is el tudja állni az útját és megszakítja az adatközlést.

Több cég is gyárt olyan LiFit biztosító eszközöket és kiegészítőket, amelyek szintén a LED világítás segítségével juttatják el az információt az okostelefonokhoz.

Vagyis a fény hálózata, ha még nem is jelent meg a legtöbb eszközben, de egy évtized leforgása alatt mégis sokat fejlődött és elérhető közelségbe került. Hamarosan pedig megjelenhet a repülőiparban is, amely sokat profitálhatna a nem rádióhullámú, vezeték nélküli technológiából.

A repülőgépek fedélzetén az internetszolgáltatás akadályokba ütközhet, de egy helyi hálózat kialakításával interferencia nélkül csatlakozhatnának az utasok egyidőben a világhálóra, szimplán az amúgy is használatban lévő világítás alkalmazásával.

Forrás: https://raketa.hu/lifi-feny-internete-airbus