Dalszerzőknek indított oldalt az Artisjus

Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, amelynek hosszú távú terve, hogy a későbbiekben a hazai mellett külföldi, kiemelten a közép-kelet-európai régió angol nyelvű szakmai tartalmai és eseményei is helyet kapjanak az oldalon.

Mint írják, az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit is. Az Artisjus maga is támogatja dalszerzői programok megvalósulását, 2018 óta összesen 288 millió forintot fordított erre a célra.

A folyamatosan bővülő gyűjtőoldalon megtalálható és érdeklődés szerint kereshető lesz az összes hazai szakmai esemény, például dalszerző, dalszövegíró vagy zenei producer táborok, pályázatok, kiadvány, tévés-videós és audio tartalom is. A közösségi gyűjtőoldalként is funkcionáló Songwriting HUB a zeneipari szereplők ajánlásaira is épít: elérhetővé teszi az oldalon beküldött, a dalszerzők számára valóban releváns programokat is.

„Egyre nagyobb a figyelem a dalszerzőkön, akik a zenei értéklánc legelső láncszemei. A közönség is egyre inkább észreveszi őket az előadó mögött, szakmai programok is indulnak a pályakezdő vagy már befutott dalszerzők tájékoztatására, oktatására, helyzetbe hozására. A Songwriting HUB-ot azért hoztuk létre, hogy az Artisjus saját programjai mellett a hazai dalszerzői fókuszú kezdeményezéseket egy helyről tegyük elérhetővé” – mondta Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

Az oldal a hub.songwriting.hu címen érjető el.

Forrás: https://media1.hu/2022/09/07/songwriting-hub-neven-uj-dalsz erzoknek-szolo-platformot-inditott-az-artisjus/