Élmezőnyben a magyar net

Egy f​rissen közzétett tanulmányában 557 millió sebességtesztet dolgoztak fel világszerte, hogy összesen 221 országban és más területi egységen meghatározzák a rájuk jellemző átlagos szélessávú hálózati sebességeket.

Az idei riport legelső szembetűnő megállapítása, hogy a szakadék még tovább szélesedett a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagos letöltési sebességet biztosító régiók között.

Míg a tavalyi elemzésben a lista legelső és legutolsó öt helyezettje között 125-szörös különbséget állapítottak meg, a differencia ezúttal a már 276-szorosára növekedett.

A legjobban teljesítő 50 ország közül 32 található Európában, míg a lista alját elfoglaló 50 országból ugyancsak 32 a szubszaharai és észak-afrikai régióban fekszik, ami még látványosabb képet fest a regionális egyenlőtlenségekről.

Összességében 109 országban nem sikerül még elérni a 10 megabit per szekundum vagy annál magasabb átlagos letöltési sebességet, amit a mai felhasználási feltételek és követelmények mellett egy nagyobb család vagy kisvállalkozás szükségleteihez való minimumnak szoktak meghatározni.

A Közép-Európához sorolt 16 ország mindegyike a felső házban foglal helyet, közülük pedig éppen Magyarország az egyetlen, amely a teljes lista top 10-es mezőnyébe is bekerült.

A magyarországi eredményt még értékesebbé teszi, hogy a 105 megabit per szekundumot jegyző Hongkong mellett ezúttal mi vagyunk a másik ország, amely a regionális felosztásban nem nyugat-európai államként került be az első 10 helyezett közé.

Forrás: https://bitport.hu/megint-a-globalis-elmezonyben-a-magyar-szel essavu-net