Internet bekötés albérlet esetén

Gyakran komoly kihívással néznek szembe azok, akik az internetet albérletben szeretnék igénybe venni. Ez persze ugyanúgy igaz az albérletes ​TV szolgáltatásokra​is.

Két fő szempont van ezekkel kapcsolatban: a t​ulajdonosi hozzájárulás​szükségessége és a ​hűségidő.​

A távközlési szolgáltatók esetén már minden szolgáltató előírja a tulajdonosi hozzájárulást.

Érdemes lehet már a bérleti szerződés megkötésekor kérni az albérlet tulajdonosának írásbeli hozzájárulását, hogy ő, mint bérlő előfizethesse az internet-, vagy TV- vagy telefonszolgáltatást,​illetve ezek ​kombinációját.​

A bérbeadónak vagy tulajdonosnak célszerű az engedély megadása, egyébként a bérlő elállhat az üzlettől, ugyanakkor javasoljuk, hogy a bérleti szerződésben erre térjenek ki.

Gondolni kell ugyanis arra, hogy az albérlő előfizetői szerződése később esetleg nemfizetés miatt szűnik meg és a szolgáltató nem engedi meg az adott címen újabb szolgáltatás létesítését mindaddig, amíg a tartozást valaki ki nem fizeti.

A szolgáltatók szabályzatában ugyanis benne lehet, hogy egy adott címen nem engednek előfizetést kötni, ha azon a címen tartozása van valakinek, még akkor sem, ha az új igénylő különbözik a tartozást felhalmozótól.

Ez azonban szolgáltatóként eltérő, hiszen van olyan szolgáltató, aki engedélyezi a bekötést, új bérlő esetén is.

A másik fontos szempont a hűségidő, mely az albérletben kötött szerződésekre nyilván ugyanúgy vonatkozik.

Távközlési szerződést egy bérlőnek is lehet 1, vagy esetleges eszköz vásárlás esetén 2 éves hűségidővel kötni.

Ha viszont előre tudja, hogy csak rövidebb ideig, például csak pár hónapig fog ott tartózkodni, akkor lehet, hogy érdemesebb határozatlan idejű szerződést kötnie.

Forrás: https://www.telenet.hu/hasznos-tanácsok/internet-albérletbe.ht ml