Néhány tipp a szupergyors internetért

Mindannyian szembesültünk már lassú, akadozó internet kapcsolattal. Ilyenkor rendszerint a szolgáltatót okoljuk a hibáért, a hibát kivizsgáló szakértők viszont sokszor futnak bele olyan, gyakran ismétlődő problémákba, amik egy kis odafigyeléssel megoldhatók lennének.

A lassú Wi-Fi gyakran a router lakáson belüli rossz elhelyezésére vezethető vissza. Mivel a kábelek, vezetékek rendszerint a fal mellett futnak, a router sok esetben a sarokba kerül. Így szó szerint falakba ütközik, és a jel továbbítása nehézkessé válik. Előfordulhat, hogy a másik szobában már csak a töredéke mérhető a sebességnek.

Ezek az eszközök nem képesek több falon áthatolni, a falak vastagsága tehát nagyban befolyásolhatja a jelerősséget. Fontos különbségek vannak a lakások és a családi házak között is. A társasházak esetén gyakran előfordul, hogy a szomszéd erős Wi-Fi sugárzása a saját jelerősségünk gyengüléséhez vezet, annak zavartatottsága miatt.

Bizonyos eszközöket érdemes folyamatosan kábelesen csatlakoztatni. Például, az okos TV kábeles megoldással már nem terheli a WiFi frekvenciáját, emellett a stabilabb kapcsolat miatt a nagy felbontású videóknál, játékoknál is szebb, nagyobb felbontású képet eredményezhetnek és nem lesz szaggatás.

A lassú internet gyakori oka, hogy Wi-Fi-n a router nem képes továbbítani a jelet, a zavaró tényezők miatt, így gyengébb lesz a sebesség és ezáltal a kapcsolat is. Az a sebesség, ami kábelen elérhető, WiFi-n keresztül csak ideális esetben érhető el.

Ha a WiFi-hez olyan számítógéppel kapcsolódunk, melynek kevés a memóriája, vagy túlterhelt a processzora, úgy lassúnak fogjuk tapasztalni az internetet.

Ilyen esetben nem a routerben, vagy az internet szolgáltatónál van hiba, hanem maga a használni kívánt eszköz nem képes feldolgozni megfelelő módon és időben a parancsokat.