Okosan az okosotthonért

Ma már szinte már nincs olyan teendő, amit ne tudnánk elintézni a kanapénkról okoseszközeinknek köszönhetően. Ugyanakkor nem minden háztartás van felkészülve rá technológiai szempontból.

Egy közös tulajdonságuk van, mégpedig a Wi-Fi, ami nélkül nem tudna összekapcsolódni a rendszer. Ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni, megbízható internet-kapcsolatra van szükség.

Építkezéskor vagy felújításkor célszerű ennek a kialakítására is ugyanakkora figyelmet fordítani, mint az áram kiépítésére, hiszen egyre inkább elképzelhetetlen az élet stabil internetkapcsolat nélkül.

Egy-két okoseszköz használata még nem igényli komolyabb hálózat megvalósítását, azonban, ha már több készülék csatlakozik egy frekvenciához az túlterheltséghez vezet. Emiatt az internet lelassul, és az okoseszközök értelmüket vesztik.

Egy összetettebb rendszer esetében már tervezni kell, hiszen nemcsak a falak vastagsága, a ház szerkezete vagy a routerek elhelyezkedése tudja befolyásolni a jelet, hanem akár más külső tényező, például a szomszéd WiFi-je is hatással lehet rá.

Most, hogy szinte minden háztartási eszköz a WiFi-hez kapcsolható, érdemes előre gondoskodni a stabil internetkapcsolatról. Azonban nem csak a túlterhelt frekvencia az, ami megnehezíti az otthoni gyors internet elérését.

A WiFi egyik legnagyobb ellensége a fém, hiszen gátolja a jelek terjedését. Tekintve, hogy mind a panellakásokban, mind a családi házakban a falakban szerkezeterősítő anyagként, vas is található, a WiFi szabad terjedése akadályba ütközik.

Nem érdemes elhanyagolni a megbízható WiFi hálózat kiépítését, hiszen mindenki számára kényelmesebb a kanapéról intézni a mindennapi teendőket.