Soha nem loptak még annyi adatot mint idén

Már 2020 első három negyedéve, sőt egyedül az április-júniusi időszak is megdöntené az eddigi éves csúcsokat.

A 2020-as év az adatbiztonság szempontjából is extrém kihívásokat tartogatott: a zsarolóprogramok felfutása vagy a távmunkára való gyors átállást kihasználó támadások mellett az idén csúcsot döntött az ellopott személyes adatok száma, legalábbis az érintett adatrekordok mennyiségét tekintve.

Az idei első három negyedév ​332 százalékos éves emelkedést hozott ebben a tekintetben, 2016 első három negyedévéhez képest pedig 1453 százalékos volt a növekedés.

Mindez a darabszámra fordítva azt jelenti, hogy 2020 januárja és szeptembere között 36 milliárd adat rekordot érintett valamilyen adatbiztonsági incidens (jellemzően adatszivárgás), szemben a tavalyi 8 milliárddal vagy a 2016-os 2 milliárddal.

Bár a negyedéves eloszlás az egyes éveket tekintve meglehetősen hektikus (2016 utolsó három hónapjában több adatrekordot loptak el, mint az előző kilenc hónapban összesen, míg 2017-ben például a negyedik negyedév volt a legbékésebb ebben a tekintetben), az már nyilvánvaló, hogy 2020 látványos negatív csúccsal zárul majd.

Az egyes negyedéveket tekintve az április-júniusi időszak volt a legrosszabb: igaz, hogy az első és a harmadik negyedév is messze kimagasló veszteségeket hozott az elmúlt öt esztendőt tekintve, a második negyedévben ellopott 19 milliárd adatrekord olyan történelmi magasságot jelent, amihez hasonlót nem találhatunk a korábbi statisztikákban.

A kiszivárgott személyes adatok egyébként főleg neveket, email-címeket és jelszavakat tartalmaztak, amelyek a hekkelések mellett főleg rosszul konfigurált adatbázisokon és szolgáltatásokon keresztül szivárogtak ki.

Forrás: https://bitport.hu/soha-nem-loptak-meg-annyi-adatot-mint-az-id en