Vége a legnagyobb illegális online piacnak

Német és amerikai hatóságok lőtték le a világ legnagyobb darknetes piacterét, az orosz nyelvű Hydra Market-et, ahol a kábítószer mellett lopott adatokat és hamisított dokumentumokat is árultak, de sokféle más illegális
szolgáltatást is el lehetett érni.

A német szövetségi bűnügyi hivatal, a BKA és az internetes bűnözés elleni fellépést összehangoló ügyészi hivatal, a ZIT több amerikai hatóság közreműködésével 2021 augusztusa óta nyomozott, és kedden Németországban lefoglalták a Hydra Marketet működtető szerver infrastruktúrát, ezzel bezárva az illegális platformot – számolt be az MTI.


A művelettel összefüggésben lefoglaltak mintegy 23 millió eurónak (körülbelül 8,6 milliárd forintnak) megfelelő bitcoint is. A Hydra Market piactér legalább 2015 óta működött az úgynevezett darkneten, az internet egy főleg bűnözők által használt részén és jelentős forgalma volt. Leginkább
kábítószerrel kereskedtek rajta, de kínáltak egyebek mellett lopott adatokat és hamisított dokumentumokat is.

A platformon hozzávetőleg 17 millió ügyfélszámlát és több mint
19 ezer eladói fiókot regisztráltak. Az egyelőre ismeretlen üzemeltetőket és adminisztrátorokat a többi között pénzmosással és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. A BKA és a ZIT becslései szerint a Hydra Market
a világ legnagyobb forgalmú illegális piactere volt.

Csak 2020-ban 1,23 milliárd euró értékben kereskedtek rajta. A nyomozás igen összetett volt – emelte ki a közleményben a BKA, kifejtve, hogy a legnagyobb kihívások között volt egy Bitcoin Bank Mixer elnevezésű megoldás, amellyel a kriptovalutákkal végzett digitális pénzügyi tranzakciókat álcázták a bűnözők.

Forrás:
https://media1.hu/2022/04/06/felszamoltak-a-hatosagok-a-vilag-legnagyobb-illegalis-online-piacteret/