Visszavonulnak a Google fejesei

A Google két alapítója, Larry Page és Sergey Brin közös levélben jelentették be, hogy távoznak a Google-birodalom különféle vállalatait összefogó Alphabet éléről. 

Larry Page és Sergey Brin együtt írták meg a Google kereső kódját, amely újszerű szemléletével felforgatta az internetet. Együtt vitték sikerre a vállalatot, melynek Larry Page 1998 és 2001 között, majd 2001 és 2015 között vezérigazgatója is volt. Utóbb csak azért adta át a feladatot Sundar Pichainak, mert létrejött egy, a Google különféle szolgáltatásait és leányvállalatait összefogó anyacég, az Alphabet, melynek Page lett a vezérigazgatója, Brin pedig az elnöke. 

Ebből, a minden Google-féleséget összefogó vezérigazgatói szerepből vonul most vissza Larry Page, Sergey Brin pedig az elnökséget adja fel – olvasható az alapítók által közzétett levélben. A Google két atyja úgy fogalmazott, hogy sosem ragaszkodtak menedzsmentbéli pozíciókhoz, amikor úgy gondolták, jobb ember is akad a vállalat irányítására. 

Az Alphabet vezérigazgatója a Google-nél hasonló szerepet betöltő Sundar Pichai lesz. A 42 éves Pichai 2004-ben csatlakozott a Google-höz, ahol Larry Page jobbkezévé vált. 2014 végén már annyi mindent irányított a cégnél, hogy többen valószínűsítették, ő lesz a Google vezérigazgatója. A következő évben ki is nevezték.
Az Alphabet vezérigazgatójaként Pichai szabja majd meg a Google mellett a YouTube, a Google Térkép, az Android és minden más, a köztudatban google-sként ismert szolgáltatás fejlesztésének főbb irányvonalait. Page és Brin az igazgatótanács tagjai maradnak. 

A Google-birodalmat összefogó Alphabet árbevétel szerint az ötödik legnagyobb technológiai vállalat a világon. A Google pedig most éppen a harmadik legértékesebb márkának számít az Amazon és az Apple után.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20191203_google_tarsalapito_larry_page_visszavonulas_alphabet_sundar