A DOCSIS mint időtálló internet szabvány

A fix telepítésű kábelhálózatokat eredetileg tévéadások szórására fejlesztették ki, majd a kétezres évek elején merült fel az igény, hogy internetet is lehessen szolgáltatni, ami abban különbözik, hogy kétirányú kommunikációra van szükség.

Tehát nem elég csak fogni az adást, hanem az eszköznek küldenie is kell információt vissza a feladó felé. Ezen igények mentén elindult a szabványosítás, és megalkották a DOCSIS szabványt, ami lehetővé teszi szélessávú internet-szolgáltatás biztosítását olyan meglévő hálózatokon, melyeket korábban kizárólag kábelTV-szolgáltatás nyújtására használtak.

A DOCSIS első verziónál az elsődleges cél az volt, hogy a feladat egyáltalán kivitelezhető legyen, majd a kétezres évek közepén már az egyre nagyobb sávszélesség elérésére helyeződött a fókusz. A szolgáltatásokban jelenleg a DOCSIS szabvány 3.1-es verzióját használja több szolgáltató is a hálózatán. Ez a szabvány olyan fejlett algoritmusokat definiál, melyekhez egyrészt nagy számítási kapacitás kell, de a mai technológia lehetővé teszi, hogy ezt kisebb helyen, elérhető áron tudják a gyártók előállítani. A szabvány alkalmas már akár több gigabit sávszélesség biztosítására.

A DOSIS 4.0 pedig nem olyan rég vált elérhetővé, de már 10 gigabit sebességet is képes támogatni, ami a jelenlegi tízszerese – mindezt úgy, hogy a régen épült kábelhálózatoknak nagy részét továbbra is ugyanazok a kábelek alkotják, melyeket korábban lefektetettek.

Persze minden generációváltásnál szükséges valamilyen szintű beruházást eszközölni, aminek három szakasza van: először is az ügyfelek számára nem látható, a szolgáltató oldalán használt központi berendezéseknél, és az ügyfélnél is, aki például egy újabb modemet kap.

Forrás: https://24.hu/tech/2021/06/29/savszelesseg-streameles-mega bit-jelentese-mukodes-internet-halozat-5g/