A mesterséges intelligencia a szépségiparban

A napokban került megrendezésre az idei évi CES, ami egy innovációs fesztivál. A nagyobb cégek és fejlesztők ilyenkor mutatják be elsőként a nagyobb nyilvánosságnak, hogy milyen újdonságokkal készülnek a következő időszakokra.

A L’Oreal is jelen volt és egy nem is akármilyen újítást hozott létre. A márka egy olyan kütyüt dobott a piacra, ami személyre szabott bőrápolót, rúzst és alapozót alkot meg. Valós időben értékeli a bőr állapotát, a levegő minőségét, páratartalmát, szennyezettségét és ezáltal készít mindenki számára megfelelő és egyedi terméket. 

Az okos kis eszköz a Perso nevet kapta, ami mindössze fél kilogramm súlyú. A készülék öntanuló, hiszen minél többen fogják kipróbálni és használni, annál precízebb termékeket fog tudni alkotni a bevitt adattömegeknek köszönhetően.

Saját mobilalkalmazásával működik, amelyben mesterséges intelligenciát használva, fotóinkon keresztül elemzi a bőrünk állapotát. Ezután megnézi, hol vagyunk és számításába veszi a földrajzi helyzetünk hőmérsékletét, pollenhelyzetét, UV-indexét és páratartalmát is. Ezután bevihetjük a saját igényeinket és problémáinkat a rendszerbe, hogy elkészíthesse személyre szabott bőrápolási rutinunkat. 

Rendszeres használattal a Perso rendszere képes lesz a bőr állapotának fejlődését követni és informálni a használót arról, hogy mi működik, hogy automatikusan elvégezhesse a következő formulák finomhangolásait. A Perso a jövőben sminkszolgáltatást is tervez, amiben megtervezhetjük az adott ruháinkhoz leginkább illő rúzsárnyalatot. 

Az eszköz a nagyközönség számára 2021-től lesz elérhető.

Forrás: https://forbes.hu/a-jo-elet/szemelyre-szabott-alapozot-ruzst-es-borapolot-kever-hazilag-a-loreal-legujabb-kutyuj