Hatékonyabb operációs rendszer

Okos megoldásokkal igyekszik hatékonyabbá tenni a feladatok elvégzését a Windows 11, és ezáltal az üzemidő is javulhat.

Újabb videó érkezett a Windows 11-ről, amiben a Microsoft vállalati menedzsmentért felelős alelnöke mesél néhány, a teljesítményoptimalizálást érintő változásról.

A majdnem 13 perces anyagban szó esik több hatékonyságot növelő újdonságról, amik az új rendszer exkluzív újdonságai lesznek és amiktől a fejlesztők érezhető gyorsulást várnak még az erősebb hardverrel rendelkező felhasználóknál is.

Az alelnök elmondta, hogy sokat dolgoztak a Windows 11 memóriakezelésén, melynek köszönhetően az új rendszer akkor is képes lesz gyorsan megnyitni egyes alkalmazásokat, mikor a számítógép más feladatok által komoly terhelés alatt van.

Ennek működését a videóban az Excellel és a Worddel demonstrálták, amik a processzor 90%-os leterheltsége ellenére szinte azonnal elindultak.

A folytatásban elmondták, a Microsoft Edge felhasználók további erőforrásokat spórolhatnak meg, mivel az új környezetben már a operációs rendszer és a böngésző együtt dolgozva hibernálja majd a nem használt füleket.

Ezek így akár 37%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, hordozható eszközökön pedig ez az akkumulátor töltöttségén is megmutatkozik majd.

Végül, de nem utolsósorban az alvásból való visszatérésről is beszélt, amit állításuk szerint sikerült úgy optimalizálni, hogy az 25%-kal hatékonyabb legyen, ez által a legtöbb felhasználó szinte azonnalinak érezheti majd az ébresztést.

Forrás: https://pcworld.hu/pcwpro/igy-gyorsitja-fel-mukodeset-a-windo ws-11-299280.html