Informatikai képzés diákok számára

A Morgan Stanley budapesti informatikai és elemző központja valamint a Nők a Tudományban Egyesület immár negyedik alkalommal hirdeti meg középiskolás lányok számára indított programját, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben.

Az előző tanévben 22 lány vett részt a Smartiz foglalkozásain, online formában. Így, míg korábban elsősorban budapesti és főváros- környéki diáklányok tanulhattak, tavaly és idén is, Magyarország teljes területéről lehet jelentkezni. A foglalkozások zöme a következő tanévben is online zajlik majd.

A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és csapatmunka – nemektől függetlenek, mégis az a tévhit él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfias szakmák.

A képzést szervezők azt tapasztalják, hogy a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákon gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a kezdő lökést, megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton.

A legújabb kutatások szerint az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet, 44 ezer digitális szakember tudna még elhelyezkedni hazánkban.

Ezen a hiányon enyhíthetne, ha több fiatal lány indulna el a pályán. A nők aránya ma még alacsony az informatikában, így ők képezik az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot ezen a területen.

A Smartiz ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel.

Forrás: https://computerworld.hu/karrier/ujabb-diaklanyok-kapnak-tam ogatast-hogy-akar-programozok-is-lehessenek-299377.html