Iskolai internet-ellátottság

Az UNICEF egy globális partnerségi program keretében 2023-ig 35 országban méri fel az iskolai internet-hozzáférés helyzetét, hogy kiderüljön, mennyire biztosított a digitális tanulás lehetősége.

A program a múlt évben indított, Giga elnevezésű kezdeményezésének része, melynek célja éppen az, hogy a jövőben minden iskolában elérhető legyen az internet.

A jelenlegi adatok szerint jelenleg 360 millió fiatal nem éri el az internetet. Ennek következtében a legsérülékenyebb gyermekek és fiatalok csoportjai jutnak kevesebb oktatási erőforráshoz, és indulnak így neki kevesebb lehetőséggel az életnek.

A jobb internet hozzáférés révén több információ és lehetőség jut el a tanulókhoz, több választásuk lesz, és az iskoláskorú gyerekek generációi tudnak részt venni saját jövőjük alakításában.

A mélyülő digitális szakadék egyike azon egyenlőtlenségeknek, amelyekre a COVID-19 világjárvány rávilágított – mondta az UNICEF partnerkapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese.

Az iskolabezárások és a korlátozott- vagy nem létező távtanulási lehetőségek világszerte komoly problémákat okoztak a gyermekek oktatásában.

A program során létrehozott adatok segítségével a kormányzati és magánszektor olyan digitális megoldásokat alakíthat ki, amelyek biztosítják a gyermekek számára a tanulási lehetőségeket.

Az UNICEF legfrissebb COVID-19 akciótervében hangsúlyozta a gyermekek folyamatos oktatásának fontosságát. Az akcióterv a vidéki területek internet-hozzáférésének biztosítását prioritásként kezeli.

Forrás: https://computerworld.hu/uzlet/vilagszerte-vizsgaljak-az-iskolak- internet-ellatottsagat-283776.html