Különös hibabejelentés a lassú net miatt

Egy 90 éves férfi nyomtatott hirdetésekben intézett nyílt levelet az internetszolgáltatójának vezérigazgatójához. A lassú internet indította a meglehetősen szokatlan és igencsak költséges panaszbejelentésre. Gyors netet ugyan még nem, de hatalmas figyelmet mindenképpen kapott.

Az Egyesült Államok legnagyobb múltú távközlési szolgáltatójának az 1960-as évektől kezdve ügyfele, és állítása szerint eddig nem is volt sok gondja, ám a streaming szolgáltatások néhány évvel ezelőtti elterjedése komoly törést okozott a kapcsolatban.

Az elégedetlenség abból fakadt, hogy az ígért 3,5 megabit per szekundum helyett rendszeresen csak 1,5 megabit per szekundum “sebességet” ért el a letöltés, ami miatt az online mozizás élménye helyett diavetítést kaphatott a veterán ügyfél.

Az egyenesen a vezérigazgatónak címzett levél a Wall Street Journal két lokális kiadásában jelent meg. Az egyik Dallasban, ahol a cég székhelye van, a másik pedig Manhattanben. Utóbbira kifejezetten azért esett a választás, mert az ügyfél azt remélte, hogy a New York-i megjelenés felkelti a befektetők figyelmét, akik képesek lehetnek közvetlen nyomást gyakorolni a vállalatra.

Rövid levelében egyébként a cég ígéreteit és riválisának teljesítményét veti össze a valóságban tapasztalt szegényes állapotokkal, és kvázi arra kéri a cégvezért, hogy kapja már össze magát és a vállalatát.

Az tagadhatatlan, hogy az üzenet célba ért. A hirdetés február 3-án jelent meg, és már délelőtt 11-kor csörgött a telefon az elégedetlen ügyfélnél. A cég vezérigazgatójának szóvivője volt, aki személyesen vette fel az ügyfél panaszait, és megígérte, hogy utánajár az ügynek, és ha csak lehet, megsürgeti a telepítést.

Forrás: https://bitport.hu/kulonos-huzassal-reklamalt-a-lassu-net-miatt -egy-90-eves-ugyfel