Az első magyar műhold

Egy közös vállalat keretén belül valósul meg a Magyar Űrtávközlési Zrt., melynek létrehozásával az alapítók célja, hogy a társaság 2024-ben pályára állítsa és hosszú távon üzemeltesse Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját.

Magyarország az ENSZ telekommunikációs szakmai szervezetének tagállamaként a ’90-es évek óta minden szükséges jogi feltétellel és nemzetközi megállapodással rendelkezik ahhoz, hogy saját műholddal szolgálja ki az ország távközlési és telekommunikációs igényeit.

A pályaszakaszt még 2004-ben a magyar kormány bérbe adta egy külföldi magáncégnek.

A szerződés 2024-ben jár le, ezt követően pedig Magyarországnak újra lehetősége nyílik arra, hogy saját pálya pozíciója és frekvenciája fölött rendelkezzen.

Ennek a lehetőségnek kiaknázására jön létre a ​Magyar Űrtávközlési Zrt.,​amely nemzetközi példákat alapul véve, az állam és magánszektor szoros együttműködésével állítja majd rögzített Föld körüli pályára, illetve üzemelteti Magyarország első hírközlési és telekommunikációs műholdját.

„A felgyorsult digitalizáció és megnövekedett távközlési igények kiszolgálása érdekében globális törekvés az országok műholdas képességeinek fejlesztése. A kritikus infrastruktúra részeként Magyarország szuverenitása miatt is fontos, hogy ezen a területen is felzárkózzon a világ élvonalához.” – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

Az első magyar kereskedelmi műhold műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és egyéb kutatási feladatokra lesz elsősorban alkalmas.

Forrás: https://24.hu/tech/2020/08/17/elso-magyar-kereskedelmi-muhol d-carpathiasat/