A hackerekről

Kezdjük talán ott, hogy a hackerekről ( hekker ) a legtöbb embernek a bűnözés jut az eszébe. Ez nem az ő hibájuk. Ezt hallják/látják a médiában és a filmekben. Ez egy torzított tájékoztatás. Mert a valóságban nem minden hacker végez illegális tevékenységet.

De kik is a hackerek? 

Olyan szakemberek, akik az átlag embernek elérhető szint feletti informatikai tudással rendelkeznek. A legjobbak legjobbjai ők. Nem feltétlenül értenek mindenhez, de a számítástechnika bizonyos ágait igen magas szinten képviselik, sőt legtöbbször ők azok, akik eszközöket, hálózatokat állítanak elő. Ha ezt jobban akarjuk érzékeltetni, akkor azt írhatjuk, hogy szinte csodát tudnak művelni egy egyszerű laptoppal, telefonnal, routerrel. Éppen olyan képességeik és eljárásaik miatt, amelyek a többi szakember fölé helyezik őket.

Ez jellemző az összes hackerre. Akiknek alapvetően három csoportja létezik.

A fehér kalapos hackerek azok a szakemberek, akik megbízás alapján cégeknek, fejlesztőknek dolgoznak. Folyamatosan azt kutatják, hol vannak biztonsági hibák rendszereikben, hogy aztán azokat javítsák, elzárva a lehetőségeket ezzel a bűnöző hackerek elől. Mondhatni ők a jó fiúk.

A fekete kalapos hackerek nem élnek, hanem visszaélnek a tudásukkal. Ők azok, akik kifejezetten ártó szándékkal igyekeznek feltörni rendszereket, hálózatokat. Majd a lopott adatokat eladják, zsarolnak velük, esetleg blokkolnak szolgáltatásokat. Ők tehát a bűnözők.

A szürke kalapos hackerek átmenetet képeznek az előző két kategória között. Nem az a céljuk, hogy visszaéljenek a megszerzett adatokkal. Hanem a pénzkeresési lehetőség. Ha rést találnak valahol, tájékoztatják az üzemeltetőt, hogy bizonyos összegért befoltozzák. Ekkor jól jár a cég is, és jól jár a hacker is. Hogy a valóságban ez mennyire működőképes? Nem túl régen volt hír, hogy Magyarországon egy fiatal fiú rájött a BKK online jegyvásárlási rendszerének hibájára és erről tájékoztatta az illetékeseket. Akkor köszönet helyett feljelentették. Szóval ez vagy bejön, vagy nem.

Híres hackerek…

Ian Murphy volt az első ember, akit számítógépes bűncselekményért ítéltek el, és bár nem vele  jött a köztudatba a hacker kifejezés, de a bírósági, rendőrségi felhajtás miatt a lavinát mégis ő indította el, így némileg érthető, hogy a szóhoz bűncselekményt kapcsolnak sokan. Tettéről film is készült, a Komputerkémek. A 70-es években az AT&T telefonszolgáltató rendszerébe tört be és átállította annak óráját. Bár ez nem tűnik nagy bűnnek, mégis durva következményekkel járt. Ugyanis hatalmas összegű számlák mentek ki, mert a kedvezményes időszakok így főidőre estek és sokkal magasabb percdíjakkal számoltak. Az egykori elítéltnek ma biztonsági cége van és 5000 dollár/nap alatt nem vállal megbízást.

A hacker szó Kevin David Mitnick tevékenysége okán terjedt el. Már gyerekkorában buszjegyeket gyártott, miután rájött a rendszer működésére. Majd az egyetemen úgy úszta meg a gépfeltöréseket, hogy vállalta a rendszer befoltozását, és végül a lehető legjobb diplomával végzett. Azonban sosem állt le. Végül 1995-ben letartóztatták és évekre bebörtönözték. Őt tartják korunk legnagyobb hacker-legendájának. Ma neki is biztonságtechnikai cége van.