Az internetből gazdagodtak meg

Az internet nem csupán egy remek lehetőség egy egyszerű felhasználónak. Óriási pénz is. Már annak, aki ki tudja használni a lehetőségeket. Van néhány ember, aki kő gazdag lett a világháló miatt. Vagy jókor voltak jó helyen, vagy addig ügyeskedtek, amíg kikaparták maguknak a dollár milliárdokat. Jöjjön néhány olyan üzletember, befektető, akik meggazdagodásukat annak köszönhetik, hogy mi nap mint nap használjuk az internetet. Jobban mondva annak is.

Michael Dell

A Dell számítógép egykori alapítója A sokáig részvényi alapokon működő Dell-t néhány éve kivásárolta. Vagyonát 30 milliárd dollárra becsülik.

Jack Ma

Az Alibaba internetes áruház tulajdonosa. Az első kínai milliárdos, aki a Forbes magazin címlapján jelent meg. Becsült vagyona: 35 milliárd dollár

Ma Huateng

Kína legnagyobb internetes cégének alapítója. Népszerű applikációk tulajdonosa. A médiában és a szórakoztatóiparban is vannak érdekeltségei. 37 milliárd dollár lehet a vagyona.

Steve Ballmer

13 éven át volt a Microsoft vezérigazgatója. Nem alapítóból lett nagyon gazdag ember. Hanem cégétől részvény opciókat kapott ösztönzésképpen és ügyesen bánt a lehetőségekkel. Becsült vagyona: 41 milliárd dollár.

Sergey Brin

A Google orosz származású alapítója. Jelenleg a Google egyik anyavállalatának elnöke. Becsült vagyona: 48 milliárd dollár.

Larry Page

A Google másik alapítója. 2001-ben lemondott a vezérigazgatói posztról, de egy ideje megint vezető szerepet tölt be a cégnél. 50 milliárd dollárral gazdálkodhat.

Mark Zuckerberg

Nem is túl régen, még kollégistaként élte napjait az iskolában és a jelenlegi Facebookról álmodozott, illetve már akkor csiszolgatta. Ma 32 évesen a szektor leggazdagabbjai között van 56 milliárd dollárral.

Larry Ellison

A világ egyik vezető szoftverfejlesztő cégének, az Oracle-nak az alapítója. Vagyonának egy százalékát jótékonykodásra költi. Pilóta, két katonai gép tulajdonosa. Vagyona 60 milliárd dollár.

Bill Gates

Sokáig nem csupán a szektor, hanem a világ leggazdagabb emberének tartották. 9 éven keresztül nyerte el ezt a címet. A Microsoft alapítója egyébként. 95 milliárdos a vagyona.

Jeff Bezos

A világ legnagyobb webáruházának, az Amazon.com-nak az alapítója. A felhő alapú szolgáltatások atyja. Vagyonát 138 milliárd dollárra taksálják. Forintban kimondhatatlan, talán úgy a legegyszerűbb, ha azt mondjuk 40 ezer milliárd forint. Ezzel ma ő a világ leggazdagabb embere.