Hatvan év óta használjuk őket, és noha régóta próbálunk megszabadulni tőlük, egyelőre nem sikerült, most azonban látszik a fény az alagút végén. Bár léteznek már
Category: GYIK
2020 legnépszerűbb netes keresései
A Google nyilvánosságra hozta 2020-as keresési trendjeit, amelyekből kiderül, hogy mi érdekelte a világot és a magyar internetezőket idén. A legnépszerűbb keresőszó nem okoz túl
Soha nem loptak még annyi adatot mint idén
Már 2020 első három negyedéve, sőt egyedül az április-júniusi időszak is megdöntené az eddigi éves csúcsokat. A 2020-as év az adatbiztonság szempontjából is extrém kihívásokat
Jól vizsgázott a hazai távközlés idén
Jól vizsgázott a hazai távközlési infrastruktúra a koronavírus-helyzetben, és a korábban kiépített tartalék rendszereknek is köszönhetően megfelelően bírja a jelentősen megnövekedett hálózati terhelést. Az ágazatban
Szuperolcsó a magyar net
Legalábbis átlagosan és nominális áron számolva – derül ki egy friss elemzésből, amely 3288 internetszolgáltatás adataira épül összesen 211 országból. Egy friss kutatás ezúttal a szélessávú
Idén másképp kell ünnepelnünk
A koronavírus miatt ugyan most másként kell megélnünk az ünnepeket, mint ahogy azt a hagyományaink diktálják, elszürkülni azonban idén sem hagyhatjuk a karácsonyt. A digitális
2020 az internet győzelme?
Valószínűleg az év elején még senki sem gondolta volna, mennyi megpróbáltatás vár ránk idén, azonban a 2020-ban átélt események pozitívan is befolyásolták az életünket. Millió
Az adathalászok is várják a vakcinát
A kártevők folyamatos átalakításával a bűnözők még pontosabb, személyre szabott támadásokat indíthatnak, amelyeket olyan aktuális trendekre építenek, mint a koronavírus. Egy friss előrejelzés szerint a
Internetes céges buli
Az internetre költöznek a céges karácsonyi partik, a vállalatok ezen a fórumon keresztül tudják megköszönni kollégáik egész éves munkáját. Mivel az idén a helyszínek sem
Online karácsony
Az online karácsonyi bevásárlással erősödik az online térben érezhető fenyegetés, hiszen a kiberbűnözők a nagy számú tranzakciókban rejlő lehetőségeket kihasználva a megszokottnál is intenzívebben támadják