A hálózati végpontok, vagyis az otthon dolgozó munkatársak gépeinek védelme még az eddiginél is fontosabbá vált. A tömeges távmunka miatt az informatikai rendszerek frontvonalai átrendeződtek.
Category: Kutatások
Védelem, amely megtérül
Nem működik az internet? Vagy a vihar után nem lehet bekapcsolni a televíziót? Függetlenül attól, hogy a munkahelyen, vagy otthon történik az eset, a munka,
Az UTP vagy FTP kábel a jobb?
Ma már tudjuk, hogy amikor 20-30 évvel ezelőtt valaki azt feltételezte, hogy az internet „nagy dolog“ lesz, annak igaza volt. Viszont azt már kevesebben hitték,
Kiemelt célpont lett az online suli
Egy kiberbiztonsági vállalat szerint 60%-kal nőtt az online oktatóplatformok álcája alatt fenyegetéseket kapó felhasználók száma 2020 második felében. A folytatódó világjárvány következtében az iskolák újabb
Beérkező forgalomból is megárt a sok
A szakemberek szerint nem elég, hogy jelentősen megszaporodott a DDoS-támadások mennyisége, a bűnözők általában előre megzsarolják a célpontjaikat, és bitcoinban kérnek váltságdíjat azért, hogy mégse
Lecsökken a sávszélesség az 5G-vel?
Egy távközlési technológiáért felelős vezető egy blogposztban arról ír, hogy a millimétersávon használt 5G sohasem lesz máshol elérhető, mint a sűrűn lakott városi területeken. A
Folyamatosan fejlődő távközlési hálózatok
A távközlési hálózatokon a tavaly márciusi kijárási korlátozások bevezetése után hirtelen mintegy 30 százalékos adatforgalmi növekedés volt mérhető. A lezárások nem csak a hálózati adatforgalmat
3 fontos szempont az üzleti internethez
Az a célkitűzés meglehetősen egyszerűnek tűnik, hogy a cégnek legyen stabil, megbízható és gyors internethozzáférése. Valójában nem feltétlenül az, hiszen a cég méretétől, tevékenységétől, telephelyeinek
A biztonságos internet napja
A Biztonságos Internet Nap célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül közel 170 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet
Az internet mögött rejlő technológia
Sávszélesség, megabit per szekudnum, hálózat, router – szavak, amikről sokszor azt sem tudjuk mit jelentenek, pedig az életünk meghatározó szereplői. Bizonyára sokan mérték már otthon