Biztonságos internethasználat gyerekeknek

A pedagógusok digitális kompetenciáit, majd a szülők digitális neveléssel kapcsolatos készségeit fejlesztő e-learning képzések után gyerekeknek szóló, a biztonságos internethasználatra edukáló e-learning kurzus indul az

Tovább

Nagyszülők a digitális világban

A nagyszülők, dédszülők körében nagyjából 820 ezren interneteznek már rendszeresen, azaz legalább hetente belépnek a digitális világba, azonban kevésbé vannak tisztában a virtuális tér kockázataival

Tovább

Védelem, amely megtérül

Nem működik az internet? Vagy a vihar után nem lehet bekapcsolni a televíziót? Függetlenül attól, hogy a munkahelyen, vagy otthon történik az eset, a munka,

Tovább

Kiberbiztonság 2021-ben

2020-ban teljesen megváltozott az életünk a járvány következtében, és nem volt kivétel ez alól a kiberbiztonság területe sem. Az IT-biztonság gyorsan változó világában fontos, hogy

Tovább

Mekkora internetre van szükségem?

Manapság az internet szolgáltatók már egészen nagy sávszélességet kínálnak ügyfeleiknek, de jó volna tudni, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a nagy sávszélességnek? Sávszélességnek hívjuk az

Tovább

2020 pozitív hozadéka

2020-at magával ragadta a koronavírus, de az évet mégsem csak a betegséggel való viaskodás, a járvány miatti gazdasági-szociális-pszichés válság jellemezte. A 2020-ban átélt események nem

Tovább

A távközlési szektor fontossága

A különböző változások, gazdasági válságok, természeti katasztrófák vagy járványok végigkísérték az emberiség történetét, gyakran komoly zűrzavart és visszaesést okozva. Az emberiség fejlődése mindig arról szólt,

Tovább

Wi-Fi router választás

Az útválasztó vagy router a ​számítógép-hálózatokban egy útválasztást végző eszköz, amelynek a feladata a különböző hálózatok – például egy otthoni vagy irodai ​hálózat és az internet,​vagy egyes

Tovább

Meglepő internethasználati szokások

A magyarok 16 százaléka bízik csak az internetes közösségi oldalakon megjelenő információkban, de az offline médiával szemben is nagy a bizalmatlanság. A kutatási eredmények alapján

Tovább

Jelszómentes élet

Hatvan év óta használjuk őket, és noha régóta próbálunk megszabadulni tőlük, egyelőre nem sikerült, most azonban látszik a fény az alagút végén. Bár léteznek már

Tovább